Kedves barátaim,
A CIAM tagjai február 6-án, szombaton zoom-on keresztül találkoztak és megvitatták a COVID-19 járvány jelenlegi helyzetét, és az értékelés után a következőkről döntöttek:
CIAM plenáris ülés
Egyelőre még csak gondolkodni sem érdemes egy személyes találkozó ütemezéséről. A plenáris ülésre május 8-án kerül sor, ismét Zoom-on, hasonlóan a tavalyi üléshez.
Hamarosan részletes tervet közöl a különféle technikai értekezletek programjával az iroda. A napirend következik.
A CIAM elnöke kapcsolatban áll a FAI elnökével és a FAI főtitkárával valamint a FAI irodával illetve a légiközlekedési bizottságok többi elnökével annak érdekében, hogy a szervezet működése a jelenlegi körülmények között is biztosított legyen.
Jelenleg nem szükséges vagy kívánatos, de ha elkerülhetetlen, akkor a CIAM Iroda rendkívüli felhatalmazást kér a küldöttektől az összes CIAM-ügy kezelésére.
Első kategóriás események
A helyzetet eseti alapon kerülnek értékelésre. A jelentésekből tudjuk, hogy világ minden táján különböző szintű korlátozások vannak hatályban. Sajnos az oltási programok sem olyan ütemben haladnak ahogyan azt az egyes országok eltervezték ezért a korlátozások feloldására csak később kerülhet sor. A mellékelt táblázatban megtalálhatók az elsőosztályú kategóriákban tervezett eseményekről. Az adott események lebonyolításáról a rendező szervezet és a CIAM közösen dönt a táblázatban feltüntetett időpontban. Már elkezdtük felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel. Célunk, hogy minden rendezvényről felelősségteljes döntés szülessen. Mindannyian tudjuk, hogy a jelenlegi helyzet nem könnyű és nem csak a járvány okoz sok problémát, hanem a világjárvány miatt sokszor megváltozott azéletünk és ezzel együtt a prioritásaink.
Második kategóriás események
A jelenlegi helyzet miatt szinte minden olyan országban, ahol a CIAM rendezvényt terveznek, a CIAM Iroda egyhangúlag beleegyezik abba, hogy a világkupa rangsorának felfüggesztését 2021 május 10-ig meghosszabbítsák. A CIAM Iroda április elején értékeli a helyzetet és a rendelkezésre álló tényeket. A tervezett plenáris ülés előtt változtatásokra kell számítani az ügyben, amelyet az ülésen mindenképpen megvitatunk.
Amíg ez megvalósítható, előfordulhat, hogy nyílt nemzetközi rendezvényeket szerveznek helyettük.
A weben közzétett naptárból még hiányzik néhány esemény. A 2020-ból áthozott események számának kezelése érdekében végrehajtott módosítások miatt még további ellenőrzéseket kell végeznünk.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az összes CIAM közösségnek megértésükért ebben a nehéz időszakban, és természetesen hozzájárulásukhoz és támogatásukhoz erőfeszítéseinkhez.
Kiemelt feladatunk a biztonság megőrzése.
Csatolmány | Méret |
---|---|
![]() | 96.83 KB |