Pályázat
a Magyar Modellező Szövetséghez
a Magyar Drón- és Multirotors Egyesület versenyrendezéshez szükséges eszközparkjának bővítésére
A Magyar Drón- és Multirotoros Egyesület által szervezett bajnokságokra nagyon jellemző az eszközellátottság hiánya. A magyar versenyzői körben teljesen elfogadott pályaakadályokat, rendezési környezetet erősen túlhaladta a nemzetközi gyakorlat. Míg mi, a meglévő eszközeinkkel és erőforrásainkkal a hagyományos alacsony kapuk és zászlók segítségével kialakított pályákat tudunk építeni, egy-egy versenyre esetlegesen fából felépített toronykapukkal, addig nemzetközi szinten 2-3 emeletes speciális pályaelemek között zajlanak a megmérettetések.
A nemzetközi versenyeken egyre gyakoribbak a PVC pályaakadályok, mert ezek kellően masszívak és elviselik a nagy sebességű ütközéseket, újrahasznosíthatóak, mert bonthatók és átépíthetők, nem zavarják a gépek irányítását és a videójelet, mert nem fémből vannak, könnyen felépíthetőek és tetszőlegesen átalakíthatóak versenyről versenyre. Egyre több LED-es kivilágított elem is a pályákon, amik sötétedés után kifejezetten egyedi hangulatot adnak a versenynek úgy nézői, mint pilóta szemmel.
Pályázati cél
Jelen pályázattal a célunk, hogy az egyesület meglévő eszközparkját kiegészíthessük több éven keresztül használható, tetszőlegesen variálható pályaakadályok építéséhez szükséges PVC csőszerelvényekkel. Ezek felhasználásával tudunk bukókapukat, spriáltornyokat és egyéb, látványos és szakmailag egyre inkább elvárt akadályokat is építeni.
Ezen felül szeretnénk vásárolni a versenyek lebonyolításához szükséges sátrat és asztalokat, valamint székeket, azért, hogy a versenyirányításhoz szükséges, ezidáig alkalmanként bérelt eszközparkot leválthassuk.
A jelen pályázatban nem szerepeltetünk világítós pályaelemeket, mert ezekre még nem találtuk meg a megfelelően időtálló, versenyről versenyre újrahasznosítható, színvonalas megoldást. Reméljük, hogy ezen a területen is hamarosan javítani tudjuk a színvonalat, de csak tartós beruházást szeretnénk eszközölni.
A jelen pályázatban foglalt beszerzések kifejezetten jó feltételeket teremtenének ahhoz, hogy a drónsport magyarországi versenyei nemzetközi színvonalúak lehessenek (ez a pilóták felkészülését is segítené nemzetközi versenyekre), továbbá megteremtené azt az eszközellátottságot, amivel nemzetközi világkupa futam rendezésére is a mainál lényegesen jobb alapunk lenne.
Pályázati költségvetés és eszközök
A pályázott eszközpark 2.814.726, Ft-os bruttó beruházást jelent. Ehhez kérünk tisztelettel 69,5%-os, 1.955.800,- Ft-os támogatást. Egyesületünk saját erőforrásból a beruházás önerejét maximálisan eddig a nagyságrendig tudja rendelkezésre bocsátani, így akkor tudjuk a beruházást ebben a terjedelemben megvalósítani, ha legalább 1.950.000,- Ft-os támogatásban részesülhetünk. Természetesen a beruházás moduláris, vagyis lehetőség van kisebb mennyiségek beszerzésére, ha a Szövetség támogatja azt, de a keretek csak kisebb költést engednek meg.
A pályázat során az alábbi eszközöket kívánjuk beszerezni:
1.
PVC csatorna csövek táblázatban listázott elemei, speciális anyagból, fehér színben (a kép csak illusztráció).
2.
A felépített pályaakadályok rögzítését biztosító szerelvények (csavarok, kötelek, cölöpök),
3.
Az egyes akadályok oldaltakarásainak (pályaútvonal kijelöléshez) rögzítését szolgáló rugalmas kötélzet,
4.
Versenyirányításhoz szükséges mobil sátor 3m*3m-es, oldalfalakkal (a kép csak illusztráció)
5.
Versenyirányításhoz szükséges kültéri asztalok és székek (a képek illusztrációk).
Pályázat megvalósítása és elszámolás
A pályázat megvalósításéra a gyakorlatban akként kerülhet sor, hogy egyesületünk az eszközöket beszerzi, azokat folyamatosan, felelősen tárolja és a versenyeken, gyakorlásokon, az adott pályaépítési igényeknek megfelelően összeállítja, használja. Vagyis nem egy egyszer felhasználásról beszélünk, hanem folyamatos verseny és edzés célú felhasználásról.
Sikeres pályázat esetén ezért a pályázott eszközöket a lehető legrövidebb időn belül beszerezzük. Jelenlegi információk szerint a kért eszközökből van raktáron, vagyis a beszerzés gyorsan megvalósulhat. A beszerzett eszközökre vonatkozó tételes elszámolást az eszközök beszállítását és letárolását követően fotódokumentációval és az egyesületünk nevére kiállított, az egyes elemeket és azok mennyiségét és árát részleteiben is tartalmazó számlával igazolva tudjuk megtenni.
Ezen felül, a pályaakadályok első összeállítását követően újabb fotódokumentációval igazoljuk az eszközök meglétét és használatát.
Természetesen az elszámolás folyamatával mindenben készek vagyunk igazodni a Magyar Modellező Szövetség, mint támogató elvárásaihoz.
Egyéb pályázati vállalás
Jelen pályázat nyertessége esetén egyesületünk vállalja, hogy a COVID-19 járványhelyzet elmúltát követő első teljes évben egyesületi tagságunkat 100 főre bővítjük.
Természetszerűleg vállaljuk továbbá, hogy amennyiben a szövetség másik tagjának verseny, vagy edzés célú használatra szüksége van a pályázatból beszerzett eszközökre és az nincs éppen használatban egyesületünk egyéb eseményén, rendezvényén, úgy azt térítésmentesen, az esetlegesen egyesületünknél felmerülő egyéb költségek (pl. szállítás, építés) megtérítésének igényét fenntartva, rendelkezésre bocsátjuk. Ezzel nem csupán saját tagságunk, de a teljes szövetség számára hasznos eszközökre tehetünk szert.
Zárszó
Az FPV drón sport közössége és a Magyar Drón és Multirotoros Egyesület tagsága és versenyzői nevében ezúton is köszönöm a Magyar Modellező Szövetség és az Elnökség támogatását, amellyel, ha anyagilag nem is, de az elmúlt években lehetőséget biztosítottak arra, hogy a magyar drónsport lábat vessen és nemzetközi szinten is jegyzetté váljon.
A Szövetség közreműködésével beleszólhatunk a versenysport szabályrendszerének kialakításába, ott lehettünk két világversenyen 2018-ban és 2019-ben, úgy, hogy tavaly a világbajnokság 23. és 45. helyét szerezte meg két versenyzőnk, az országok rangsorában pedig a 16. helyezést tudtuk elérni. Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy ez ma, – a jelentős számú fiatal, profi versenyző jelenléte okán – minden várakozást meghaladó eredmény.
A szakmai segítségen és a sportbaráti támogatáson túl a Szövetség költségvetéséből az elmúlt években támogatást nem kértünk, nem akartunk kérni, fejlődésünk eddigi lépéseit egyéb forrásból valósítottuk meg. Most úgy gondoljuk, hogy bizonyítottunk a tekintetben, hogy nemzetközi mércével mérhető teljesítményt tettünk le az asztalra, teljesen amatőrként, egy profi ligában. Ezért azt gondoljuk, hogy immár jogosan és jó célra kérhetjük a Modellező Szövetségtől ezt a támogatást.
Ha azt eddigi munkában szeretnénk szintet lépni és nem csak a haza versenyek színvonalát kívánjuk emelni, és nem csak a hazai versenyzői bázis növelésének céljával szeretnénk látványosabbá és színvonalasabbá tenni a sportot, de egyre több nemzetközi pilóta bevonását is tervezzünk a magyarországi versenyekbe, fejlődnünk kell. Ehhez kiváló lépcső lenne számunkra, ha az eszközparkunk jelentősen fejlődne, ehhez kérjük a Tisztelt Elnökség és a Modellező Szövetség támogatását.
Fentieken túl kandidálunk világkupa futam szervezésére is, amelyhez kiváló eszköz bázis lenne a jelen pályázattal érintett eszközpark.
A jelen pályázatban megfogalmazott illeszkedik abba a felkészülési munkába, amit a 2020-as (illetve a járványhelyzet okán vélhetően 2022-es) Világjátékokon való részvétel tekintetében vállaltunk, és amire vonatkozóan a Modellező Szövetség elnöksége által felkészülési támogatás is jóváhagyásra került (amit ezúton is tisztelettel megköszönünk).