Jelenleg a Zalaegerszeg Városi Modellező Klub színeiben 3 már aktívan versenyző, és három kezdő serdülő-ifjúsági modellező tevékenykedik F1H kategóriában.
A 3 már tapasztaltabb versenyző (Balogh Ármin, Gecseg Bence, Simon Dániel) az idei versenyszezonban bizonyította rátermettségüket, hogy komolyabb modellel induljanak a versenyeken. A szezon vége felé már sokat tanultak az idősebb klubtagoktól, már ügyesen ment a köröztetés is, természesen nem saját modellel, és az egyre erősödő junior mezőny indokolja is, hogy fiatal klubtagjaink is ütőképes modellekkel vehessék fel a versenyt, hogy nemzetközi szinten is eredményesek lehessenek.
A teljesség igénye nélkül a srácok az országos bajnokságon és a hazai- nemzetközi versenyeken is dobogós helyezést értek el, és Bence az F1H Euro Challenge sorozatban összetettben 35., míg korosztályában az 5. helyen végzett.
A 3 kezdő modellezőink is építik már az első saját F1H modelljeiket, tavasszal már ők is indulnak a versenyeken, és 2019-től az MMSz tagságuk is rendezve lesz, a 2020-as versenyszezonban pedig már ők is egy komoly modellel versenyezhetnenének.
Szeretnénk pályázni, hogy az egy ilyen modell megépítésével járó komoly anyagi terheket csökkenteni tudjuk a fiatalok részére.
Részletes, tételes költségterv, ajánlatokkal, árlistákkal a mellékletben:
Egy modellre az alapanyagigény: 117.000 Ft.
Főtartó (Kerner Ferenc) | 8 000 Ft |
Torzió - D-Box (Vasas György) | 9 000 Ft |
Karbon kilépőléc 3*0,4 (r-g.de) | 3,84 € |
Karbon héjaló 1*0,12 (r-g.de) | 18,48 € |
Karbon vízszintes D-box (Vasas György) | 3 500 Ft |
Karbon törzs (Vasas György) | 3 500 Ft |
Karbon orrtőke (Varró Krisztián) | 7 500 Ft |
Karbon felfekvőlap (Varró Krisztián) | 3 000 Ft |
fx four időzítő óra (3 szervót kezelő -> Gorsky & Favionics) | $ 100,00 |
Dimond D47 szervó ( oldalkormány) | 21,99 € |
Hitec HS65HB (Vízszintes vezérsík) | 22,99 € |
Startkampó (P.O.0.22a) (Oleg) | 75,00 € |
Szárnyállásszögváltó (P.O.0.19e) (Oleg) | 30,00 € |