
A lézervágó beszerzését több tényező miatt szeretnénk megoldani.
- Szeretnénk több fiatallal megkedvelteteni a modellezést, mint valami érték alkotást. Azt látjuk, hogy a fiatalok idejüket nem szívesen áldozzák fel olyan dolgokra, amelyek már automatizálhatóak.
- Szeretnénk olyan terveket elkészíteni, amelyek alapján egy-egy hajó, vagy repülő fa alkatrészei egyszerűen előállíthatóak legyenek, akár több darabra kiterjedően. Így lehetne jobban bevonzani az apa-gyermek párosakat, amelyek utána a versenyeken is együtt tudnak működni. (Gyermek felügyelet, szállítás, elhelyezés többnapos rendezvény esetén)
- Nemzetközi versenyeken látszik, hogy az apró alkatrészek kidolgozottsága mennyire fontos a zsűrizések során, s így a helyezéseket is nagyban befolyásolja.
A konkrét gép kiválasztása során fontos szempont a biztonság és a szellőztetés is. Ezért komplett, dobozolt terméket keresünk, amely vágási szempontból legalább 40x40 cm-es nagyságot, és 8mm fa vastagságot tud vágni. Komplett dobozos termék azért is előnyösebb, mert szállítható az egység. Ezzel esetleg tudjuk segíteni a szakághoz tartozó más egyesületek modellezőinek munkáját.
Teljesítmény szempontjátból a minimális vágási teljesítmény 40W.
Élettartam szempontjából kb. 8 éves megbízható működést tervezünk. Ehhez kapcsolódóan megfontoljuk esetleg csere lézerfej beszerzését is.