Nemzetközi verseny

XV. Savaria Kupa - Nemzetközi F3A műrepülőverseny - Szombathely

 

2023 június 24-én (szombat) 9 órai kezdettel rendezzük meg a XV. Savaria Kupa nemzetközi F3A műrepülő modell versenyt. A verseny értékeléséhez a FAI által elfogadott Notaumatic pontozórendszert használjuk. A figurákra adott pontokat élő közvetítésként külön monitoron jelenítjük meg. Köszönjük az MMSZ-nek, a rendszer beszerzésében nyújtott támogatásért.

 

A helyszíne 9700 Szombathely Sportrepülőtér észak-keleti része. A pontos megközelítésről a csatolt térkép ad tájékoztatást, valamint táblákkal fogjuk segíteni a bejárást. A google térkép koordinátája a reptés bejáratához navigál. 

 

A versenyen P-23 manőversorozatot repülünk.

 

A versenyzők egymás után három forduló P-23  programot repülnek. A versenyen elért pontokat a Notaumatic rendszerben rögzítjük, fordulónként normalizáljuk a TBL normalizáló szoftverrel. A három fordulóban kapott normalizált pontok közül a két legnagyobb értéke adja a verseny sorrendjét. 

 

 A kategória első 3 helyezettje díjazásban részesül. 

 

A részvétel feltételei:

 

- 2023 évre érvényes MMSZ tagság

 

- Minden versenyző regisztrációjával elfogadja a verseny feltételeit

 

- A nevezési díj 5.000 Ft

 

- A verseny rendezői mindennemű anyagi és személyi jellegű felelősséget elhárítanak maguktól.

 

- Óvásra kizárólag a versenyzőknek van lehetőségük. Ezt 5000 Ft ellenében, írásban tehetik meg a verseny utolsó repítésének vége előtt. Az óvást bizottság bírálja el. Annak helybenhagyása esetén az óvási díj visszajár.

A versenyre nevezni az f3a.hu oldal Versenyek szekciójának regisztrációs felületén lehet.

Az elfogadott regisztrációkat visszajelezzük, és az oldalon megjelenítjük.

A verseny főrendezője: Szépfalvi Tamás

A Veseny bírói: Hársfalvi Pál, Wolfgang Kohlberger, Horváth Szabolcs, Ócsai Róbert, Vörös Dóra

 Mindenkit szeretettel várunk!

 

NAVIGA C kategória szerinti verseny és kiállítás

A NAVIGA NS szekció nemzetközi hajómodell kiállítást és versenyt szervez C1 - C8 kategóriában.

A rendezvény 2022. december 2-4. között várja a versenyzőket és a látogatókat Budapesten, a China Mart bevásárló központban.

Lentebb látható a kiírásban a rendezvény pontos helyszíne, tervezett időbeosztása, nevezés díjai.

A versenyre elektronikus úton lehet regisztrálni, amelyet ezen az helyen lehet kitölteni.

F5J Korona Kupa

A Kiskunfélegyházi Korona Modellező Sportegyesület a Kiskunfélegyházi modellező repülőtéren 2022. június 18-19-én megrendezi a 25. Korona Kupa F5J távirányítású repülőmodell versenyt.

Az esemény részletes leírása a mellékelt versenykiírásban található.

Oldalak